Általános Szerződési feltételek
Általános Szerződési Feltételek:
1. Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban: ÁSZF) alkalmazása
Amennyiben a feltételeket egyértelmű írásos megegyezés alapján nem módosítják a felek, akkor a következő feltételek vonatkoznak az összes jelenlegi és jövőbeni szállításra és szolgáltatásra. A jelenlegi ÁSZF megtalálható a következő honlap címen: www.atgmedia.hu, ÁSZF menüpontjában.
2. A megrendelések és szerződések hatásköre
A vételi szerződések a ATG Media Group Kft. (továbbiakban: Eladó) által ismertetett szerződési feltételekkel, azoknak a Vevő által történő elfogadásával (megrendelés) jönnek létre. A Vevő általi megrendelésnek minősül a megrendelés bármilyen formában történő leadása, valamint az Eladó teljesítése azzal, hogy a fenti tényt az áru Vevő által történő átvétele igazolja. A Vevő köteles haladéktalanul az átvett csomag tartalmát mennyiségi és típus szerint is megvizsgálni és az esetleges hiányokat haladéktalanul írásban közölni az Eladóval. Amennyiben ezen kötelezettségét nem teljesíti, a teljesítéstől számított három munkanapon túl nem hivatkozhat arra, hogy nem a számlán feltüntetett árukat tartalmazta a küldemény.
Írásbeli kifogás nyújtható be a kiküldött csomag tartalmának hiányosságaival kapcsolatban:
- Levélben: 1214 Budapest, Béke tér 11. vagy a 1213 Budapest, Szent István út 136. címen.
- E-mail-ben: info@atgmedia.hu címen
3. Minőségi paraméterek
Amennyiben bizonyos feltételek, illetve kikötések nincsenek szerződésbe foglalva, az Eladó a termékeit kereskedelmi forgalomnak megfelelő minőségben szállítja. A honlapon, vagy egyéb az Eladó tulajdonát képező okmányban szereplő számszerűsített mérési értékek vagy egyéb tesztek eredményei olyan közelítő értékeket mutatnak, amelyek kisebb, illetve bizonyos esetekben akár nagyobb mértékben is eltérhetnek, így azok pontosságáért semmilyen felelősséget nem vállal az Eladó, értelemszerűen a Vevő kártérítési igénnyel nem élhet az Eladóval a szemben az adatok pontatlanságát illetően . Ezek az értékek – tájékoztató jellegüknél fogva – leginkább viszonyításra alkalmasak. Ha bizonyos feltételek mellett az Eladó az eladott áruk tulajdonságait módosítja (pl. kiegészítő modellek esetén), az Eladó a módosított termék forgalmazására is jogosult.
4. Szállítás
Az Eladó a Vevő választása alapján továbbítja az árut a Vevő részére. Ha a szállítást az Eladó a megrendelést követő több mint nyolc héten belül nem teljesíti, a Vevő visszaléphet a megállapodástól annak érdekmúlására hivatkozva. Ebben az esetben feltételezhető, hogy az Eladó önhibáján kívül nem képes teljesíteni a szerződésben foglaltakat és ezért bármiféle kárigény vele szembeni érvényesítését kizárja. Vis major esetén az Eladó fel van mentve a szállítási kötelezettség alól. Ugyanez vonatkozik az előre nem látható szállítási akadályokra, amelyek az Eladótól függetlenek, mint például a működtetéssel kapcsolatos problémák, beszállítói késedelem, illetve hatósági intézkedések. Ezek közé tartozik még a készletek részleges vagy teljes hiánya is. A fent említett esetek felmerülésekor az Eladót nem terheli kötelezettség, hogy beszerezze a szerződés tárgyát képező árut vagy ugyanazt az árut egy harmadik fél készletéből. Az Eladó köteles erről a Vevőt a lehető leghamarabb tájékoztatni és a megrendelés teljesítési határidejét módosítani.
Ha az Eladó a fenti okok miatt a megrendelést nem tudja teljesíteni, akkor a Vevő által már átutalt összeget a Vevő egyidejű értesítése mellett a jegybanki alapkamat éves mértékének napokra számított összegével megnövelve a Vevő részére visszautalja.
5. Szállítási költségek
Minden szállítási költség a Vevőt terheli. A szállítás a Vevő költségére és kárveszélyére történik. A kárveszély a Vevőre száll, amint a szállítással foglalkozó vállalat megkapja a szállítmányt. Ha a szállítást a Vevő kérésére elhalasztják, a kárveszély a Vevőre száll a szállítás lehetségessé válásáig. Amennyiben más feltételben nem egyeznek meg a felek, a szállítás eszközét a Vevő választja meg. Szállítási biztosítást csak a Vevő egyértelmű megrendelésére és költségére köt az Eladó. A szállítási károkat azonnal jelezni kell a szállítónak, illetve az Eladó felé három munkanapon belül írásban. A szállításkor egyértelműen észlelhető sérüléseket utóbb – a fenti határidőt követően – az Eladó felé csupán tájékoztató jelleggel közölheti a Vevő, ellenkező esetben az Eladót semmiféle kötelezettség nem terheli.
6. Árak
Az Eladó termékeinek ellenértékét az érvényes árlista szerint kell megfizetni. Az Eladó köteles az elfogadott megrendelésben meghatározott áron a terméket leszállítani, azzal, hogy a tőle független, a termék vételárát befolyásoló körülmények változását a vételárban a Vevő felé érvényesítheti.
7. Fizetési feltételek
Az Eladó köteles a szállításokat készpénzfizetés ellenében, postai utánvétellel vagy banki átutalással, mindenféle egyéb levonás nélkül teljesíteni. Külön megállapodás alapján a halasztott fizetést legkésőbb a számla kelte utáni nyolc naptári napon belül kell teljesíteni. Késedelmes fizetés esetén havi 2% késedelmi kamatot számít fel az Eladó, valamint a felszólítás és a behajtás felmerülő költségeit is a Vevőnek kell viselnie.
8. Egyéb körülmények
Abban az esetben, ha az ÁSZF-ben foglalt feltételek valamelyike érvénytelen vagy érvénytelenné válik, úgy kell tekinteni, hogy a felek megegyeztek, hogy az érvénytelen intézkedést helyettesíteni kell egy olyan érvényessel, amely jogi és kereskedelmi szempontból legközelebb áll az érvénytelen intézkedéshez.
9. Szerzői jog:
A szerzői jogvédelem vonatkozik az összes Eladó által használt vagy előállított grafikára, formára, videóra vagy hangsávra. Mindennemű sokszorosítás, másolás és fordítás, még akkor is, ha az idézetként szerepel, csak egyértelmű, előzetes, írásos hozzájárulás esetén és a forrás megnevezésével engedélyezett. Bármilyen változtatás, illetve kibővítés előzetes, írásos jóváhagyás nélkül tilos.
10. Jótállás
Kizárólag az Eladó által forgalmazott termékekre terjed ki, amelynek időtartama – amennyiben az Eladó ettől nem tér el és azt külön nem közli a Vevővel – 12 hónap, amely a termék Vevő, vagy szerződéses Vevő általi továbbértékesítés esetén a Vásárló részére történő eladás napján kezdődik. Kizárólag azon Vevő, aki közvetlenül az Eladótól szerezte be a terméket élhet jótállási igényével az Eladóval szemben. A vásárlás bizonyításának dokumentumai (számla és jótállási jegy egy-egy példánya) a Vevőnél maradnak, különben nem élhet jótállási igényével. A jótállási igényeket rendelet szabályozza. Az Eladó által szállított árukat át kell vizsgálni a szállítást követő három napban. Ha hibát észlelnek, azt azonnal írásban jelezni kell az Eladó felé. Ha semmilyen jelzést nem kap az Eladó, úgy tekinti, hogy a termék megfelelő minőségű. Megalapozott és időben történő panasz esetén, az Eladó eldönti, hogy kijavítja-e a hibát vagy kicseréli az árut egy meghatározott időn belül, de legkésőbb a hiba jelzésének idejétől számított hatvan munkanapon belül. A Vevőnél vagy egy harmadik félnél nem megfelelő kezelésnek, beállításnak, használatnak, bármilyen külső befolyásoló tényezőnek, nedvességnek, hőségnek vagy hidegnek köszönhetően felmerülő károkra nincs jótállás. A Vevő tudomással bír a fentebb felsorolt veszélyekről és ezek a jótállási jogosultság megszűnésére vonatkozó következményéiről. Az Eladó kizárólag a termékben keletkezett gyári hibákra vállal jótállást. A Vevő köteles az Eladó rendelkezésére bocsátani a hibás árut ellenőrzésre. A jótállási jegy pontosan szabályozza a jótállási feltételeket. Szervizünk címe: 1213. Budapest Szent István út 136. Telefon: 06-70-232-9595, e-mail: info@atgmedia.hu, webcím: http://atgmedia.hu.
11. Az esetlegesen felmerülő károkért vagy a termékért való felelősség
Az Eladó kizárólag az általa forgalmazott termékben keletkezett hibákért vállal szavatosságot. A Vevő tudomásul veszi, hogy amennyiben megvásárolt eszközt gépjárműbe vagy egyéb más eszközbe beépíti, annak egyéb alkatrészeiben, egységeiben, akár a termék használatával összefüggésben keletkezett károkért való felelősséget az Eladó kizárja. (például a beszereléskor felmerülő kár, a motor hibája stb.) Bármiféle kártérítési kötelezettség, vagy más rendelkezésekből származó kártérítési igény, gépjárművekre vonatkozó, illetve egyéb tárgyakban keletkezett, továbbá személyi sérülés folytán előállott anyagi és nem anyagi károkért való felelősséget az Eladó kizárja. Az Eladó szintén kizárja a termék nem jogszerű használatából eredő bárminemű kártérítési kötelezettséget.
12. Tulajdonjog fenntartása
A kiszállított áru mindaddig az Eladó tulajdonában marad, amíg az üzleti tranzakciók során felmerülő összes költség teljes összege nincs kifizetve. Az összes kötelezettség teljesítése, vagy a számla rendezése előtt – az Eladó beleegyezése nélkül – az árut nem lehet se elzálogosítani, se biztosítékként felhasználni. A termék eladásából felmerülő igények, melyek a tulajdonjog fenntartásának tárgyát képezik, a mellékjogokkal együtt biztosítékul szolgálnak az Eladó számára az üzleti kapcsolatból származó kötelezettségek teljesítésére. A Vevő a fizetési kötelezettségét csak az Eladó előzetes, írásos beleegyezésével ruházhatja át egy harmadik félre, amelyet írásban rögzíteni kell. A Vevő köteles az Eladó tudomására hozni – az okirat egy példányának megküldésével – az átruházás írásba foglalását követő három napon belül, hogy a fizetési kötelezettséget átruházta egy harmadik félre. Mindennemű, a feleket érintő adatváltozást haladéktalanul kötelesek egymással közölni.
13. A vásárlás visszavonása vagy a megvásárolt termék visszaküldése
A vásárlás visszavonása és a megvásárolt termék visszaküldése az Eladó egyértelmű jóváhagyását igényli. Távollévők között kötött szerződéskor a Vevő nyolc munkanapon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Ebben az esetben az Eladó köteles a Vevő által a termékért kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő harminc napon belül visszatéríteni. A Vevő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. Az Eladó követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. Egyéb esetekben ha az Eladó beleegyezik a vásárlás visszavonásába, visszavonási díjat kell fizetni, amely a vásárlási ár 15%-a. A visszaszállítás a fogadónak – jelen esetben az Eladónak – díjtalanul kell, hogy történjen, különben nem áll az Eladó módjában átvenni az árut. Ugyanez vonatkozik az ellenőrzés vagy javítás céljából visszaküldött termékekre is. Csak eredeti csomagolásban és az új állapottal megegyező állapotban vesz vissza az Eladó árut. Amennyiben a Vevő sikertelenül szereli be a terméket, az Eladó semmilyen követelést nem fogad el (pl. beszerelési költségek, a szereléssel, kicseréléssel eltöltött idő, stb.). Az Eladó egy esetleges visszahívási akció keretében visszakövetelheti a terméket az érte kifizetett ellenérték visszafizetésével bármilyen extra költség vagy kárigény nélkül.
14. Területi hatáskör
A Szerződő Felek kötelesek elsődlegesen békés úton rendezni a közöttük esetlegesen felmerülő vitás kérdéseket. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a mindenkor hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak, különös tekintettel a Ptk. vonatkozó rendelkezéseire. A teljesítés és a fizetés helyére, valamint a területi hatáskörre vonatkozó szerződéses kapcsolatból közvetve vagy közvetlenül felmerülő viták helyére a felek az Eladó mindenkori székhelye szerinti, jelenleg a Pesti Központi Kerület Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
15. Az Általános Szerződési Feltételek hatálya
A jelen ÁSZF rendelkezései 2010. szeptember 1. napjától leadott megrendelések, illetve megkötött szerződések vonatkozásában hatályosak, mindaddig, míg az Eladó a rendelkezéseket nem módosítja. Az Eladó köteles a hatályos ÁSZF rendelkezéseit a honlapján közzétenni.
16. A webáruház üzemeltetője:
ATG Media Group Kft.
1214 Budapest, Béke tér 11.
Adószám: 14849729-2-42
Cégjegyzékszám: 01-09-922880 (kibocsátó: Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság)
Bankszámlaszám: Unicredit Bank, 10918001-00000061-08730001
Telefon: 06-70-232-9595
E-mail: info@atgmedia.hu
Honlap: http://atgmedia.hu




